„Elhoztuk a romákat, a dakotákat, a tetveseket...” – nem maradt válasz nélkül Gulyás Márton és Aranyosi Péter rasszista botránya (VIDEÓ)

A humorista nemrég interjút adott a Partizánnak, amelyben tetvesnek és dakotának nevezte a cigány kisebbséget.

„Ebben a diktatúrában még bocsánatkérés nélkül is lehet évente sok milliót keresni” – reagált a humorista körül kialakult helyzetre Forgács István.
Forgács István romaügyi szakértő is reagált Aranyosi Péter ügyére közösségi oldalán. Mint ismert, a gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az Aranyosi Péter humorista részére 2017-ben adományozott Karinthy-gyűrűt visszavonta.
Forgács a történtek kapcsán úgy fogalmazott, „Aranyosi nem kér bocsánatot. Miért is tenné. Hülye lenne.
Ebben a diktatúrában még bocsánatkérés nélkül is lehet évente sok milliót keresni úgy, hogy Auschwitzból szabadult öregasszonyokkal poénkodik valaki,
sortűzzel és tetves cigányokkal” – idézte fel a szakértő az elmúlt hetek botrányait, amelyek a
Forgács felidézte, hogy ezzel szemben mi történt Berlinben. Mint kiderült, ott miután valaki elsütötte arról egy viccet, hogy a Netflix egyedül a Tarzant nem akarja megcsinálni fekete színésszel, mert az nagyon ciki lenne, a németek közölték, hogy „takarodjon a náci magyarokhoz, ott lehet ilyen poénokkal előjönni”.
És lám, igazuk volt”
– zárta bejegyzését a romaügyi szakértő.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, Aranyosi Péter nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Partizánnak adott interjújában arról beszélt Gulyás Márton műsorvezetőnek, hogy ‘82-ben volt amikor a Csillagok háborúját megnézte Miskolcon a Petőfi moziban, „ahol, ha az első három sorba ültél, akkor tetves lettél a film végére”. Gulyás megkérdezte, miért, amire Aranyosi úgy felelt: „Hát mert ott csak a dakoták ültek, és mindenki tetűs volt, hát ilyen egyszerű”.
Gulyás Márton erre nem reagált semmit, sőt a végén, élvezetesnek nevezte a beszélgetést.
A humoristát azóta már többen is kritikával illették e megnyilvánulása miatt. Dódity Gabriella, a Fidesz–KDNP kispesti frakcióvezetője az üggyel kapcsolatban pedig felszólította, hogy adja vissza a kerületi kitüntetését.
Nyitókép: Képernyőfotó
***
Ezt is ajánljuk a témában
A humorista nemrég interjút adott a Partizánnak, amelyben tetvesnek és dakotának nevezte a cigány kisebbséget.
Ezt is ajánljuk a témában
A közmédia felszólította a humoristát, hogy saját nevével összefüggésben ne használja a Karinthy-gyűrű díjazottja kifejezést.
***